Mágikus Kína- II. rész- Sanghaj

Sanghajba jutásunk kalandos volt: egész éjszaka alvó vonattal utaztunk, ezek után kipihenve folytattuk utunkat. Majd következett a híres 400 km/h-val közlekedő vonat, amit ha már kint vagyunk ki kellett próbálnunk. Ilyenkor szokott jönni a kérdés: „és? Mit éreztetek mikor utaztatok?” Egyszerű a válasz: „Semmit az égvilágon.” Mintha Balatonra suhantunk volna le az új elővárosi vonattal, csak kicsit hamarabb megérkeztünk… Kicsit nagyon.

400 km/h-val közlekedő vonat

Éjszakai vonat

Sanghaj Kína legnagyobb városa 16-17 millió főt számlál. Hihetetlen kettősség jellemzi a várost, amely már megérkezésünkkor látványos volt. Ez a kettősség abban merül ki számomra, hogy megvan a régi óvárosi hangulat, öreg épületekkel és üzletek előtti árusokkal, de ha átnézünk a folyó másik oldalára, akkor a Pudongot látjuk, vagyis a metropoliszt, ahol minden épület több száz emelet magas és modern.

Étterem Jujuan kert melletti kis utcában

Hostelünket ugyancsak a booking.com-ról foglaltuk, eszméletlen kilátással, hiszen az ablakunkból egyenesen a Bundra láttunk, ami Sanghaj egyik fő látványossága, sétálóutcája. A hostelben az volt a másik előny, hogy konkrétan bent volt a város szívében, innen minden viszonylag közel volt, ami Kínában igencsak ritkaságnak számít. 23 000 Ft-ot fizettünk három éjszakára egy két ágyas szobáért külön fürdővel. Az egyedüli kényelmetlenség, hogy minden este ki kellett fizetni a szoba árát, nem lehetett egy összegben a végén. Sanghaj összességében drágább, mint Peking, akár szállás, akár étel tekintetében.

Sanghajba este érkeztünk meg, és úgy döntöttünk elmegyünk bulizni az egyik jó nevű szórakozóhelyre, úgy gondolom ez is a kultúra megismeréséhez tartozik. Niki ismeretségeinek köszönhetően hamar fent is voltunk a VIP Erasmusosok listáján. Itt találkoztunk Anettel, egy másik barátnőnkkel, aki ebben a félévben Sanghajban folytatja tanulmányait (milyen kicsi a világ). Elvileg minél több külföldi bulizik egy helyen, annál „menőbbnek” számít a hely. Rögtön be is jutottunk az egyik legdivatosabb helyre, karszalag a kezünkön és már vezettek is be az asztalunkhoz, ahol temérdek ital és étel várt ránk. Az asztal körül rengeteg európai fiatal, üdvözöltük egymást, és ezzel el is kezdődött az önfeledt szórakozás.

Másnap mentünk az első állomásra, ami igazság szerint nekünk, turistáknak lett kitalálva, ez pedig nem más, mint a Fake Market. Nem egy látványosságról van itt szó, hanem a „fekete piacok gyöngyéről”. Ez az a hely, ahol mindent lehet kapni és tényleg csak turistákat látni bárhová néz is az ember. Bólogatós macskától kezdve, NIKE, Converse cipőktől, Longchamp, Michael Kors táskákig minden, amit csak el tudunk képzelni. Ide érdemes teli pénztárcával érkezni, mert sok mindent lehet potom összegekért vásárolni. Az áruk jó minőségűek, sok termékről meg sem lehet mondani, hogy hamis, talán nem is az… Alkudni kötelező és ezt tegyük jókedvűen, hiszen ezeknek az embereknek ez az életük, ha mi is lelkesek vagyunk ők is sokkal kedvesebbek lesznek. Minimum a felére le kell menni az alkudozás során vagy még lejjebb. Ha pedig vettünk már tőlük valamit, akkor a többi terméküket is sokkal kedvezőbb áron adják majd el, hiszen már „barátok” vagyunk. Ha találkozunk olyan eladóval, aki nem megy bele az általunk ajánlott árba, akkor érdemes elkezdeni kioldalazni a boltból, ilyenkor ugyanis rögtön utánunk kiáltják az általunk kínált árat. Mindenki tud angolul, szóval könnyen lehet boldogulni. Hihetetlen élmény, ki ne hagyjátok, ha Sanghajban jártok!

Délután metróval elindultunk a Metropolisz városrészbe. Mikor kiléptünk, elámultunk Zsófival a sok óriási épület láttán, sohasem vettek körül minket ilyen hatalmas felhőkarcolók. Elvileg 30 év alatt épült föl a modern városrész, ami eszméletlen teljesítmény (a 4-es metró építése 7 évig tartott). Az egyik legnagyobb épületbe, aminek a felső részén egy gyönyörű luxus szálloda van, besétáltunk és felmentünk lifttel a legmagasabb szintre, a szálloda recepciójára. Ide nem lett volna szabad bemennünk, de senki sem szólt ránk, minket pedig mindennél jobban vonzott a kilátás. A lift az 54. emeletre 20 mp alatt ért fel. Igen 20 másodperc alatt. Álom, amit innen föntről látni lehetett, leírhatatlan élmény. Belátni egész Sanghajt, minden egyes pontját, megérte a kockázatot. 

Késő délután ellátogattuk a Propaganda múzeumba. A helyet kevés kínai ismeri, a térkép szerint egy lakótömb helyén kellene lennie. Csak azért álltunk meg, mert nagyon sok európai embert pillantottunk meg a lakások előtt (ami igen ritka), ezért megkérdeztük a portástól jó helyen járunk-e. Aki erre a kezünkbe nyomott egy papírt, ami mutatta merre kell mennünk. Végül egy alagsorban megtaláltuk a múzeumot. Ennél eldugottabb helyen nem is lehetett volna. Propaganda poszterek egy teremben és hozzá tartozó történelmi események, elgondolkodtató és figyelemre méltó kiállítás mindenkinek, akit érdekelnek a régi idők.

Este egy jó kínai sörrel (Tsingtao) kiültünk a sétányra és gyönyörködtünk a szivárvány színeivel kivilágított Pudong városrészben.

Hétfő reggel (és egyben az utolsó kínai napunkon) a Jujuan kertben kezdtünk, reméltük ezzel elkerüljük a turistákat, ami sikerült is. Sanghajban kevés olyan óvárosi résszel lehet találkozni, amilyenekkel Pekingben tele van a város. De az Örömök kertje kárpótolt mindenért, ez Sanghaj legrégebbi parkja. A kert maga a csoda a sok kis tóval, patakkal, sziklákkal, pagodákkal, elmélkedni és nyugalomra találni tökéletes hely. 

Miután bejártuk a kertet megint egy kis turpisságra készültünk. Egy, már korábban felderített lakóházból, tökéletes kilátás tárul Pudongra, így ide igyekeztünk besurranni. Ez a hely szájról szájra terjed, és pontos leírás van hozzá, hogyan lehet oda el- illetve bejutni. Sikeresen elérkeztünk az épülethez, bementünk a garázson keresztül a lifthez és felmentünk a legtetejére (34. emelet). A portás bácsinak jókedvűen köszöntünk, mintha tősgyökeres kínaiak lennénk, biztosan elhitte, hiszen úgy is nézünk ki. A kilátás elképesztő, szóval ez az a látvány, amire tényleg nincsenek szavak. Egy órát biztosan ott töltöttünk és csak néztük ezt a soha meg nem álló várost.

Estére egy vacsorát terveztünk az egyik legjobb Hot pot étteremben, ahová Anett is csatlakozott hozzánk. 40 percet kellett várnunk a négyfős asztalra, de addig is itallal és rágcsálni valóval kínáltak minket. Az étterem lényege: lehet választani alapleveket, amelyek az asztal közepén egy edényben vannak elhelyezve, elkezdik forralni ezeket és tableten keresztül lehet rendelni hozzávalókat (húsokat, zöldségeket, tofut, tojást, tésztát, gombát…). Ezeket bele kell tenni és pár percig főzni, mikor megfőtt kiemelni és minden kezdődik elölről. Az árban benne vannak a saláták és az öntetek, szószok is, annyit lehetett itt enni, amennyi csak belénk fért. Ezért a vacsoráért ebben a jó nevű étteremben 4500 Ft-ot fizettünk fejenként.

Ez volt az utolsó napunk Kínában és elérkezett az indulás ideje is. Egyik szemem sírt a másik nevetett. Örülök, hogy eljutottam a világ másik felére és átélhettem ezeket a csodákat, de maradtam volna még. Szeretnék visszatérni egyszer, ami össze fog jönni, mert amit nagyon akarunk, az úgy is lesz.

A blogon két részt fogok írni még Kínáról, remélem tetszeni fognak nektek azok is. Az egyik részt az ételeknek szentelem, a másik részben pedig a kultúrába, az emberek mindennapjaiba szeretnék betekintést nyújtani nektek. Remélem várjátok már!

Nonó